Betelt a pohár, avagy gondolatok a bátonyterenyei majális margójára
Szerencsére az utcán még „csak” fel-felütötte a fejét az erőszak, a közösségi médiában azonban vírusként terjed és pusztít, például videókon, kommentmezőkön keresztül… Ironikus módon, a sors furcsa fintoraként ennek most egy kormánypárti politikus esett áldozatául Bátonyterenyén, a nyilvános megszégyenítés, a nyilvános megszégyenülés révén. Mert a virtuális térben vice versa csattannak a pofonok, kevesen tartják magukat a „Fordítsd felé a másik orcádat is” bibliai parancsához. A megtámadott – vagy aki annak véli magát – védekezik, vagy védekezésből támadásba lendül. Elnézve a gyakorlatilag háborús pszichózisban tartott tömegek mentális állapotát – szekértáboroktól függetlenül – addig jó, amíg csak a billentyűzetet csapkodja a túlnyomó többség, és nem a másikat… Mindenesetre ideje lenne már kijózanodni.
Bátonyterenye korábbi polgármesterétől volt hangos a majális
A sors furcsa fintora, hogy éppen május elsején történt, ami történt Kisterenyén… Az UNICEF ugyanis ezt a 31 napos időszakot hirdeti a mentális egészség hónapjaként, immár évek óta.
Az ominózus esetet a Köztér Média adta hírül. Az első – a Facebook-oldal szerkesztője szerint szemtanúk beszámolója alapján készült – híradás szerint Bátonyterenye korábbi, fideszes polgármestere, Nagy-Majdon József a majálison rendkívül ittas állapotban többek között személyes vitába keveredett a jelenlévőkkel, miközben többször is agresszíven viselkedett, késsel vágott az asztalba. Sőt, amikor észrevette, hogy videót készítenek róla, megpróbálta elvenni a telefont. Ezt követően voltak még vulgáris megnyilvánulásai, majd néhány perccel később egy autó érkezett érte és elvitték a helyszínről.
Videó készült róla
Rövid ideig egy néhány perces felvétel is elérhető volt az esetről az oldalon. Ezen az látszott – hallani ugyanis az alkalomhoz illően hangos zenétől semmit nem lehetett –, hogy a volt polgármester az egyik, üvegekkel megpakolt asztalnál hevesen gesztikulál egy fiatalemberrel, majd láthatóan békítő szándékkal odalépett hozzájuk egy másik. A politikus erre megragadott egy palackot, elfordult az asztaltól és megindult a szomszédos társaság felé – eközben megbotlott a közvetlenül mögötte lévő padban, de nem esett el –, majd a készülék felé nyúlt, amellyel a videót készítették róla. És a felvételnek itt vége szakadt. Hogy előtte és utána mi történt, az ebből nem derült ki.
Az előzményekről Nagy-Majdon József asztaltársaságának egyik tagja – a későbbi „konfliktuskezelő” – kommentben számolt be. Eszerint a korábbi és a jelenlegi polgármester, Orosz István az egész majális ideje alatt együtt voltak, beszélgettek, hülyéskedtek. Mint írta, „úgy tűnt, elásták a csatabárdot és végre nyugalom lesz Bátonyban”. Nagy-Majdon utódja távozása után csatlakozott a jóbarátokból álló társasághoz. Sztorizgattak, nevettek, ám ahogy telt az idő, „belementek régi politikai dolgokba”. Az egyik kérdezett, a másik válaszolt és ez így ment addig, amíg a végén már egymás szavában vágtak. A kommentelő ekkor lépett oda a vitázó pároshoz, hogy hagyják abba, mert videóra veszik őket. Szerinte Nagy-Majdon nem kötött bele senkibe, nem volt nála kés (ami egyébként az említett felvételen sem szerepelt), az első hírekkel ellentétben addigra már a kisfia sem volt vele és csak a videózás miatt alakult ki a „szóbeli adok-kapok”.
Másnap nyilvánosan bocsánatot kért
A teljes történetet azonban alighanem csak a volt polgármester ismeri – már ha emlékszik rá… –, aki jelenleg is tagja Bátonyterenye képviselő-testületének, valamint a Nógrád megyei közgyűlésnek. Mindenesetre ő maga kért elnézést másnap délelőtt a közösségi oldalán megosztott bejegyzésben:
„Sajnálom a tegnapi napon a Majálison történteket. Sajnos rosszul reagáltam le egy helyzetet, ami köszönhető volt az elfogyasztott ital és a meleg hatásának. Az elmúlt hetek-hónapok óta irányomba mutató sokszor súlyosan bántó bejegyzésekre eddig nem reagáltam, és a magamba fojtott feszültséget nem tudtam kontrollálni már… Elnézést kérek minden jóérzésű embertől, akit megbotránkoztattam.”
– írta.
Lesújtott rá a komment-huszárok pallosa
Persze, addigra már lesújtott rá a komment-huszárok pallosa (– olyannyira, hogy erre, a kommentek között zajló gyűlölködésre hivatkozva vasárnap eltávolította felületéről a cikket a Köztér Média – a szerző).
Valahol jogosan, hiszen Nagy-Majdon József bár a polgármesteri tisztséget elveszítette, jelenleg is fontos önkormányzati képviselői pozíciókat tölt be. Ebbéli minőségében pedig nem engedheti meg magának, hogy „csak úgy” begőzöljön vagy éppen így eressze ki a gőzt a nagy nyilvánosság előtt. Kimondva-kimondatlanul is jó példával kellene elöl járnia, márpedig ez most finoman fogalmazva sem sikerült.
A politikus is ember
Engedtessék meg azonban két megjegyzés!
- Aki ember, az hibázik – aki pedig beismeri, hogy hibázott és ezért bocsánatot is kér, az EMBER, így, csupa nagybetűvel. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly nyáron a legnagyobb ellenzéki párt vezetője és akkor már EP-képviselője keveredett hasonló, de jóval súlyosabb botrányba az egyik fővárosi szórakozóhelyen. Nála a mentegetőzés, a megmosolyogtató magyarázkodás, a vádaskodás, a másokra mutogatás jócskán megelőzte a tette miatt felháborodott polgárok megkövetését…
- A politikus is ember. Persze, az átlagosnál többet köteles tűrni, ám előbb-utóbb bárkinél eljöhet az a pont, amikor már betelik a pohár, amikor már szakad a cérna. Mert ilyenek vagyunk mi, emberek… Pláne folyamatos nyomás, szakadatlan támadás alatt, akár jogosak azok, akár nem – ezt nem a mi tisztünk megítélni.
„A magamba fojtott feszültséget nem tudtam kontrollálni már…”
Mi történt a kisterenyei majálison? Azonnali lemondás után kiáltó skandalum? Csapdába csalták a korábbi polgármestert? Vagy csak bolhából csináltak elefántot? Ki-ki döntse el magának az ízlése és a vérmérséklete szerint, ha akarja. Mert nem ez a lényeg… Ennél ugyanis sokkal, de sokkal súlyosabb kérdés húzódik a háttérben.
Mit is mondott Nagy-Majdon József?
„A magamba fojtott feszültséget nem tudtam kontrollálni már…”
Verbális polgárháború lett a szájkaratéból
Hát, vannak, vagyunk egy páran ezen a ponton, de legalábbis nagyon közel hozzá a mai magyar politika háza táján. Akár a színpadon fő- vagy mellékszereplőként, akár kellékesként, akár nézőként egyik vagy másik oldallal szimpatizálva. Sőt, akit nem is érdekel az előadás, az is meghallja a színházból áradó irritáló, idegőrlő zajt, annyira felcsavarták ugyanis a hangosítást.
Amióta az eszemet tudom, nagyjainktól sosem állt távol a szájkarate, viszont amit mostanság látunk, az már mondhatni – egyelőre (?) – verbális polgárháború. Nem pusztán két karizmatikus vezető csatája, hanem a mögöttük álló tömegeké is, akik gondolkodás nélkül azonosulnak a Vezér szavaival. Szóljanak azok reményről vagy reménytelenségről, örömről vagy haragról, szeretetről vagy megvetésről…
És újabban sajnos jórészt ez utóbbiról, a gyűlöletről szólnak.
Kocsmai szintre süllyedt a politikai kommunikáció
Meggyőződésem, hogy a politikai kommunikáció kocsmai szintűvé züllesztésében, háborús uszításra hangolásában sarkalatos mérföldkövet jelentett Menczer Tamás performansza Magyar Péterrel szemben. Amit később maga a miniszterelnök szentesített, mondván, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója jól tette, amit tett, hiszen „a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni”, illetve „aki kardot ránt, az kard által vész el”.
Orbán Viktor aztán újabb lépést tett a baljós jövő – egyben a tragikus múlt – felé nemzeti ünnepünkön, március 15-én, amikor poloskákhoz, vagyis kitakarítandó, eltaposandó rovarok hasonlította ellenzéki honfitársait, akikre „külön bugyor vár a pokolban”. És nem, kedves fideszes barátaim, nem kizárólag a Tisza Párt elnökére, hanem az összes kritikusára gondolt a kormányfő. Hiábavaló az utólagos magyarázkodás…
Addig jó, amíg csak a billentyűzetet csapkodja a túlnyomó többség
És ugye, a tömegek gondolkodás nélkül követik a Vezér szavait, azoknak megfelelően cselekednek, akár a józan ész ellenére is. Ezt láthattuk a Tisza Párt tavaszi országjárásán, amely során Egertől Körmendig számos helyen érte erőszakos incidens az ellenzéki mozgalom aktivistáit.
Szerencsére az utcán még „csak” fel-felütötte a fejét az erőszak, a közösségi médiában azonban vírusként terjed és pusztít, például videókon, kommentmezőkön keresztül… Ironikus módon, a sors furcsa fintoraként ennek most egy kormánypárti politikus esett áldozatául Bátonyterenyén, a nyilvános megszégyenítés, a nyilvános megszégyenülés révén.
Mert a virtuális térben vice versa csattannak a pofonok, kevesen tartják magukat a „Fordítsd felé a másik orcádat is” bibliai parancsához. A megtámadott – vagy aki annak véli magát – védekezik, vagy védekezésből támadásba lendül. Elnézve a gyakorlatilag háborús pszichózisban tartott tömegek mentális állapotát – szekértáboroktól függetlenül – addig jó, amíg csak a billentyűzetet csapkodja a túlnyomó többség, és nem a másikat…
Ideje lenne már kijózanodni
Mindenesetre ideje lenne már kijózanodni. Félő azonban, hogy erre még egy ideig – nagyjából egy évig, a következő választásokig – hideg vizet ihatunk.
Legalábbis erre utal az a megjegyzés, amit Orbán Viktor miniszterelnök tett pénteken a Kossuth Rádióban. Szerinte, ha nem a jelenlegi kormánypártok nyernek jövő tavasszal, akkor – a rezsivédelem megszüntetésével – „megölik a magyar családokat”.
Vagyis immár élet-halál kérdése a Fidesz-KDNP győzelme…
Betelt a pohár
Lehet-e még fokozni a tétet? Sanszos, hogy igen.
Érdemes-e még fokozni a tétet? Biztos, hogy nem.
Nálam legalábbis betelt a pohár.
Szóval, aki előbb befejezi ezt a hülyeséget, azzal szívesen megiszom valamit.
Mindannyiunk egészségére…
Schveiczer Krisztián
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!