Elűzte a nagyanyját és apránként eladogatta az egész házát a nógrádi drogos
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki folyamatosan pénzt követelt a nagymamájától, majd amikor a nő elmenekült a házából, annak értékeit eladta. A vádlott ugyanis nem tudta alkalmi munkáiból finanszírozni a droghasználatát. Az ügyészség zsarolás és lopás miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfi ellen, és indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – 3 év szabadságvesztésre ítélje, 4 évre tiltsa el közügyektől és 346.000 forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.
Nem tudta alkalmi munkáiból finanszírozni a drogot
A Nógrád Vármegyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a férfi gyerekkorától 2023-ig az akkor 65 éves nagymamájával élt.
Az utóbbi években a vádlott a droghasználatát nem tudta alkalmi munkáiból finanszírozni, ezért rendszeresen a nagyszülőjétől kért pénzt, aki emiatt többször is nemtetszését fejezte ki.
A férfi 2022 szeptemberében újra pénzt kért, azonban ez alkalommal az asszony nem tudott adni, ezért a vádlott indulatossá vált és az ágyban fekvő nő fölé hajolva a fejét elkezdte lefelé nyomni a párnába, közben pénzt követelt tőle.
Az idős nő kérlelte a vádlottat, hogy ne bántsa, aki ennek hatására elengedte a szorítást és elment otthonról.
Elűzte a nagymamáját, tégláról téglára tette pénzzé a házát
A konfliktusok mindennapossá váltak közöttük, ezért a sértett 2023. tavaszán a lányához költözött, a vádlott pedig a házban maradt. Hamarosan elkezdte eladni a ház berendezési tárgyait, pénzzé tette
- a mikrohullámú sütőt,
- egy indukciós főzőlapot,
- gáztűzhelyeket,
- bútorokat,
- csaptelepeket
- és villanykapcsolókat.
Felszedett továbbá 15 négyzetméternyi parkettát, lebontott 15 négyzetméternyi álmennyezetet, kibontott csaptelepeket, villanykapcsolókat, ajtókat és azokat is értékesítette. Elbontott 10 méternyi ereszcsatornát, 14 méternyi kerítésszakaszt, szétszedte a ház kapuját, továbbá lebontott egy előtetőt és egy garázst, valamint ellopta a villanyórát.
Mindezek mellett a rokonától kölcsönkért flex-et és az önkormányzat tulajdonában lévő bokrokat és árokburkoló elemeket is ellopta.
Zsarolás és lopás miatt felelhet a büntetett előéletű férfi
A vádlott a lopásokkal 410.000 forint kárt, míg a rongálással további 74.500 forint kárt okozott.
Az ügyészség zsarolás és lopás miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfi ellen, és indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – 3 év szabadságvesztésre ítélje, 4 évre tiltsa el közügyektől és 346.000 forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!