Drogdíler kezén kattant a bilincs Bátonyterenyén
A rendőrök egy 29 éves drogkereskedőt vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A nyomozók azzal gyanúsítják a bátonyterenyei férfit – tanúvallomásokkal és adatokkal alátámasztva –, hogy fél éve rendszeresen, haszonszerzési céllal értékesít új pszichoaktív anyagot, úgynevezett füstöt, többségében fiatalkorú vevőinek.
Lopásokkal szerzett javakkal fizettek a drogdílernek
Városban élő fogyasztói esetenként kisebb vagyon elleni bűncselekményeket, lopásokat követtek el, és az így szerzett javakkal fizettek az anyagért.
A hatóság számára már ismert 29 éves férfit a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai április 1-jén hajnalban fogták el a lakásán. A nyomozók – előállítását követően – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Egyszerre öt embert állítottak elő drog miatt a bátonyterenyei rendőrök
A bátonyterenyei detektívek új pszichoaktív anyaggal kereskedés miatt nemrég öt embert állítottak elő. Előbb három fogyasztó került rendőrkézre, majd a két díler is. Utóbbiakat – a 21 és 25 éves mátraverebélyi testvérpárt – őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán a hivatalos közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet – akár névtelenül is – az ingyenes Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), illetve a 112-es segélyhívón.
Fotó: Facebook/Nógrád vármegyei rendőrség
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A Drogdíler kezén kattant a bilincs Bátonyterenyén bejegyzés először Nógrád24Online-én jelent meg.
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!