Birkózó Eb – Jó formában várják a rajtot a magyarok
Jó formában, önbizalommal telve várják a magyar birkózók a hétfőn kezdődő somorjai Európa-bajnokság rajtját, melyet megelőzően szerdán sajtónyilvános edzésen vettek részt Tatán.
A világversenyek előtt hagyományosnak nevezhető „nyílt napról” ezúttal a szabadfogásúak igazoltan hiányoztak, mivel a Bánkuti Zsolt vezette csapat Budapesten készül, míg a honosított versenyzők Oroszországban végzik az utolsó simításokat a kontinensviadalra, melyet éppen ők nyitnak majd meg. A nők szerdán lépnek először szőnyegre, míg az Eb a pénteken bemutatkozó kötöttfogásúak küzdelmeivel zárul majd jövő vasárnap.
A tatai edzőtáborban így Lőrincz Viktor vezetésével a kötöttfogásúak, illetve Martin Gábor irányításával a női csapat tagjai edzettek egyszerre. Felvezetésként Bácsi Péter szakmai igazgató ajándékot adott át a korábbi szövetségi kapitány Struhács Györgynek, illetve a világ- és Európa-bajnok, már a Kozma István Akadémián edzőként dolgozó Korpási Bálintnak, akik a közelmúltban ünnepelték születésnapjukat.
A közös bemelegítés után bő órán át kontrolmérkőzéseket vívtak a birkózók, melyekkel mindkét szövetség kapitány elégedett volt, ahogy maguk a sportolók is elégedetten válaszoltak a formájukat firtató kérdésre.
A hagyományosan legerősebb magyar szakág, a kötöttfogás ezúttal is erős csapattal utazik majd el Szlovákiába, olyan klasszisokkal a soraiban, mint a 87 kilogrammban világbajnoki címvédő, Párizsban olimpiai ötödik Losonczi Dávid, a vb-ezüstérmes, a francia fővárosban hetedik Lévai Zoltán (77 kg) és a tokiói játékokon ötödik, 2021-ben világbajnoki második Szőke Alex (97 kg). Utóbbi a tavalyi olimpiáról lemaradt, de elmondása szerint ez csak még motiváltabbá tette őt az új olimpiai ciklusra, melynek első fontos állomása lesz az Európa-bajnokság.
„Iszonyatos fájdalom volt, hogy nem tudtam kijutni az olimpiára, de amikor véget értek a játékok, le tudtam zárni magamban ezt és el tudtam kezdeni a Los Angeles-i fejezetet” – nyilatkozott az MTI-nek az ESMTK 97 kilós klasszisa, aki az előző ciklus közepén hosszú, több mint egyéves kihagyásra kényszerült, a mostani felkészülést viszont már teljesen egészségesen kezdte és probléma nélkül tudott dolgozni az elmúlt hónapokban. – „Nagyon jól sikerült a felkészülés, a két idei rangsorversenyen pedig egyaránt bronzérmes lettem. Ezeken nagyon jól birkóztam, persze voltak hibáim, amiket most az Eb előtt sikerült kijavítani. Bizakodó vagyok, ráadásul kiemelt is leszek, úgyhogy magamtól egyértelműen érmet várok.”
Losonczi Dávid számára az olimpiai szereplés csalódást okozott, most elárulta, hónapokba telt, mire túltette magát azon, hogy lemaradt a dobogóról.
„Novemberig küzdöttem ezzel, olyan volt, mint egy válás, de most már minden rendben” – jegyezte meg Losonczi, akinek már az Eb-szereplésért is nagyon meg kellett küzdenie két hazai riválisával, Lévai Tamással és Takács Istvánnal. – „Idén a versenyidőszak rosszul kezdődött, de aztán belerázódtam és most jó formában érzem magam. Két világbajnokságon nyertem érmet (2022 bronz, 2023 arany), olimpián is voltam, mégis ez lesz az első felnőtt Európa-bajnokságom, úgyhogy némileg különleges ez a verseny, viszont itt is érmet akarok nyerni.”
A nők kapitánya, Martin Gábor elmondta, hogy a csapat hiányzója, Nagy Bernadett egészségi problémákkal küzd, és bár ő nagyon akart indulni a kontinensviadalon, végül úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak komolyabb sérülést. A többiek viszont jó állapotban vannak, noha sok apróbb sérülés és megbetegedés hátráltatta a munkát az elmúlt hónapokban. Az Eb-n Szabados Noémi (68 kg), Bognár Erika (59 kg) és Szabó Nikolett (62 kg) is kiemelt, ami azt jelenti, hogy valamennyien a negyeddöntőben kezdenek majd, így egy győzelemmel már biztosan éremmeccsen léphetnének szőnyegre.
Forrás: MTI / Magyar News Online
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A bejegyzés forrása: magyarnews.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!