Két fiatalkorú rabolt ki egy harmadikat fényes nappal Balassagyarmaton
A 15 és 17 éves elkövetők Balassagyarmaton, az autóbusz-pályaudvar közelében találkoztak honti ismerősükkel. Az idősebbik, egyházasgergei fiú az áldozat mögé lépett, és testi erejét kihasználva lefogta a karjait, míg fiatalabb, ipolyszögi társa kivette a 16 esztendős, megszeppent fiú zsebéből a mobiltelefonját. A tettesek ezt követően elszaladtak a zsákmányukkal, és egy telefonos boltban pénzzé tették a 45 ezer forint értékű mobilt. A hatóság számára már nem ismeretlen fiatalkorúak elfogása érdekében a rendőrök hajtóvadászatot indítottak és elrendelték a körözésüket. Ennek eredményeként mindkettőjüket elfogták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat. A rendőrség rablás bűntett elkövetésével gyanúsítja őket, ami alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egyikük lefogta, másikuk pedig kizsebelte a megszeppent áldozatot
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint a 15 és 17 éves barátok március 26-án délben Balassagyarmaton sétáltak. Az autóbusz-pályaudvar közelében találkoztak honti ismerősükkel. Cigarettát kértek tőle, de nem volt nála.

Az idősebbik, egyházasgergei fiú a sértett mögé lépett, és testi erejét kihasználva lefogta a karjait, míg fiatalabb, ipolyszögi társa kivette a 16 esztendős, megszeppent fiú zsebéből a mobiltelefonját.
Az elkövetőek ezt követően elszaladtak a zsákmányukkal, és egy telefonos boltban pénzzé tették a mobilt.
Hajtóvadászat indult a fiatalkorú rablók után
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően rövid idő alatt azonosították az elkövetőket, és a használt mobilokkal foglalkozó üzletben lefoglalták a rablással szerzett, 45 ezer forint értékű készüléket.
A hatóság számára már nem ismeretlen 15 és 17 éves fiatalkorúak elfogása érdekében a rendőrök hajtóvadászatot indítottak és elrendelték a körözésüket.
Mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat
A rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható fiúkat március 27-én elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták őket. Mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.
A rendőrség emlékeztetett:
Aki rablást követ el, az alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást felfegyverkezve követik el.
Gyerek is rabolt Nógrádban, kétezer forint volt a zsákmány
A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rablással gyanúsítanak egy 13 és egy 20 éves kállói fiatalt, akik 2000 forintért verték meg és rabolták ki 12 esztendős ismerősüket.
A vanyarci fiú március 18-án autóbusszal Kállóra utazott, hogy nagyapja megbízásából szalámit vásároljon az ottani vegyesboltban. Pechjére találkozott későbbi támadóival és megmutatta nekik a nála lévő pénzt. Addig rugdalták és ütlegelték, amíg meg nem szerezték tőle a nála lévő összeget.
Az elkövetők alaposan helyben hagyták áldozatukat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Fotó: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!