Újabb drogdílert juttattak rács mögé a hevesi zsaruk
A rendőrök őrizetbe vettek egy 53 éves sarudi férfit, miután gyanú merült fel, hogy több mint fél éve kábítószert terjeszt lakóhelyén, fiatalkorúak körében is. A kutatáskor a házában 12 alumínium-pakettben fehér, droggyanús anyagot találtak, továbbá pénzt, illetve mobiltelefonokat is lefoglaltak.
Fiatalkorúaknak is adott el drogot a díler
A Heves vármegyei rendőrség a hivatalos oldalain közölte szerdán, hogy a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya március 17-én reggel tartott kutatást egy sarudi lakos otthonában. Információ merült fel ugyanis, hogy több mint fél éve kábítószert terjeszt lakóhelyén, fiatalkorúaknak is.

A rendőrök őrizetbe vették az 53 éves férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A kutatáskor a házában 12 alumínium-pakettben fehér, droggyanús anyagot találtak, továbbá pénzt, illetve mobiltelefonokat is lefoglaltak. A por az előzetes szakértői vélemény alapján új pszichoaktív anyag.

A nyomozó hatóság kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt kezdeményezte a letartóztatását, amit a bíróság március 19-én elrendelt.
Bedrogozva okozott balesetet
A 32-es számú főúton kedden, a hajnali órákban egy fiatal gyöngyösi férfi tolatás közben járműjével nekiütközött egy másik, arra közlekedő személyautónak. Utóbbiba egy harmadik kocsi is belerohant.
A balesetben négy ember sérült meg.
A tolatást végző sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket jelzett, továbbá az autójában is találtak a rendőrök egy csomag kábítószergyanús anyagot.
A 31 éves férfit engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vette a Hatvani Rendőrkapitányság, továbbá büntetőeljárás is indult vele szemben.
A hatvani zsaruk nemrég házkutatás és igazoltatás során is találtak drogot.
Fotók: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: heves24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!