Fatolvajok dézsmálták meg a védett bárnai erdőrészt
Falopásra figyelt fel a Bárna melletti erdőterületen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre, aki bejelentést tett erről a Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának. Végül két helybeli férfi került rendőrkézre, akik egymástól függetlenül ugyan, de ugyanarról a védett erdőrészről szerezték be illegálisan a téli tüzelőt.
Kilenc köbméternyi illegálisan kitermelt fát találtak az udvarán
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a természetvédelmi őr bejelentése után a hely- és személyismerettel rendelkező rendőr haladéktalanul megkezdte az adatgyűjtést a településen.
Ennek eredményeként még aznap eljutott a helyi elkövetőhöz, akinek az udvarán megtalált és a nyomozókkal közösen lefoglalt 9 köbméternyi illegálisan kitermelt és méterre vágott tűzifát.
Rendszeresen kijárt, majd’ félmillió forint értékben vitt haza fát
A 63 éves elkövetőt előállították a kapitányságra, ahol kihallgatása során elmondta, hogy 2024 decemberétől kezdődően rendszeresen kijárt a település határától 1 kilométerre lévő erdőterületre, és – vallomása szerint – beteg, illetve kidőlt fákat darabolt fel és szállított be az udvarára.
Összesen hozzávetőleg 12-13 köbméternyi tűzifát termelt ki és vitt el 450 ezer forint értékben, amelynek egy részét már felhasználta.
Más is megdézsmálta a védett erdőrészt
A körzeti megbízottól kapott információk alapján a rendőrök egy másik, 55 éves bárnai férfi udvarán is találtak 2 köbméter illegálisan kivágott és ellopott fát, aki az előző elkövetőtől függetlenül, de ugyanarról a védett erdőrészről szerezte be illegálisan a téli tüzelőjét.
Lóhátról is őrzik a rendet
Többek között a falopások megakadályozása, illetve felderítése érdekében állt szolgálatba nemrég a nógrádi rendőrség második lovas alakulata, amely a keleti megyerész erdeit, mezeit és gyümölcsöseit járja állandó jelleggel.
Illusztrációs fotó: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: nograd24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!