Megkezdődött a kábítószer-kereskedők elleni hajtóvadászat, megszűnt a Mátrai Erőművel kapcsolatos feladatkör
„Mai nappal közösen megszüntettük az energiaellátás biztonságával, a Mátrai Erőművel kapcsolatos miniszteri biztosi feladatkörömet” – jelentette be szombat délután közösségi oldalán Horváth László. Heves vármegye 2-es számú egyéni országgyűlési választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjét a kábítószer elleni fellépésért felelős kormánybiztosnak nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök. A honatya által felállított Kábítószer-ellenes Akciócsoport megtartotta az élő ülését, vagyis a kormányzati szóhasználattal élve mondhatni megkezdődött a drogdílerek elleni hajtóvadászat. Áttekintették és azonosították a legfontosabb beavatkozási területeket, célpontokat; rendelkezésükre áll egy Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, egy különleges bevetési egységgel, amely képes bárhol és bármikor lecsapni a kábítószer-kereskedőkre. És le is fog csapni, mert „a dílerekkel szemben nincs irgalom, zéró a tolerancia”.
Kezdetben a Mátrai Erőmű jövője volt a tét – állítja a volt miniszteri biztos
Horváth László a közösségi oldalán közzétett szombati bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a miniszteri biztosi megbízás kezdetekor a Mátrai Erőmű jövője volt a tét, hiszen veszély fenyegette.
„Ha nem végeztük volna el a munkát, ha nem sikerült volna visszaverni a magyar baloldal és Brüsszel közös szándékát, akkor éppen most, 2025-ben kellene végleg bezárni a bányákat, és leállítani a termelést”
– írta.

Ezzel szemben ma ott tartunk – sorolta a honatya –, hogy
- új erőművi blokk épül,
- jelentős a zöldenergia termelés aránya,
- ugyanakkor jelenleg még szükség van a lignitalapú energiatermelésre, de az sokat dolgoztak azon is, hogy megtalálják az alternatív hasznosítását ennek a nemzeti vagyonnak,
- a munkahelyek pedig biztonságban vannak.
„Természetesen a térség országgyűlési képviselőjeként továbbra is kiemelt figyelmet fordítok az erőműre, az ott dolgozók számíthatnak rám: ahogyan az egész ország számít a Mátrai Erőműben termelt energiára”
– hangsúlyozta Horváth László.
„A kábítószer-kereskedőknek kampó!” – Orbán Viktor a drogkereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak nevezte ki Horváth Lászlót
Horváth László mostantól a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosként látja el feladatait.
Orbán Viktor miniszterelnök azzal indokolta a kinevezést, hogy Nyugat-Európa után Magyarországon is megjelentek és nagyon gyorsan terjednek a könnyen hozzáférhető dizájnerdrogok.
„Főleg a gyermekeink vannak veszélyben, mert az interneten keresztül is terjesztik ezeket a kotyvalékokat, amelyekről számos esetben azt sem tudjuk pontosan, hogy mit tartalmaznak. Csak a hatásait látjuk, az pedig riasztó”
– fejtette ki a kormányfő.
Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy az új kormánybiztos egy akciócsoportot fog létrehozni, amelynek az a dolga, hogy március elsejétől hajtóvadászatot indítson a kábítószer-kereskedők ellen.
„A kábítószerre vonatkozó szabályozásokat módosítani fogjuk, egészen az alkotmány szintjéig, bevezetjük a zéró toleranciát. Ha a gyermekeink biztonságáról van szó, akkor nem ismerhetünk irgalmat, nem is fogunk. A kábítószer-kereskedőknek kampó!”
– szögezte le Orbán Viktor.
Felszámolják a kábítószer-kereskedelmet
Megtartotta első ülését a Kábítószer-ellenes Akciócsoport; indul a hajtóvadászat! – olvasható a kormány Facebook-oldalán szombat reggel közzétett videóhoz fűzve.
A videóban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmaz: zéró tolerancia, elindul a hajtóvadászat a drogkereskedők ellen.
„Mit teszünk az egyre növekvő kábítószer-problémával szemben?”
– tette fel a kérdést az ügyben kinevezett kormánybiztos, Horváth László fideszes országgyűlési képviselő.
Kiemelte: első lépésként felszámolják a kábítószer-kereskedelmet.
Ülésezett a Kábítószer-ellenes Akciócsoport
„Most ért véget a Kábítószer-ellenes Akciócsoport első ülése a Belügyminisztériumban”
– közölte Rétvári Bence, hozzáfűzve: az ülésen részt vettek
- a rendőrség,
- az oktatásügy,
- a szociális terület
- és az egészségügy vezetői is.
„Közös feladatunk fellépni a drogkereskedők ellen”
– szögezte le az államtitkár.
Kitért arra is, hogy Magyarországon újfajta módjai terjedtek el a drogkereskedelemnek: nagyon olcsó kábítószereket kínálnak a dílerek, nagyon nagy számban.
„Aki kábítószert kínál más gyerekének, az ronccsá teszi más gyerekét”
– mondta, hangsúlyozva: nulla tolerancia van velük szemben.
A drogkereskedőknek nem számít más embereknek az élete, nekik csak az számít, hogy minél több pénzt keressenek.
„Meg fogjuk állítani őket”
– emelte ki Rétvári Bence.
Nincs pardon a drogdílerekkel szemben, zéró a tolerancia
Horváth László arról beszélt:
„A mai napon az akciócsoporton áttekintettük és azonosítottuk a legfontosabb beavatkozási területeket, célpontokat; rendelkezésünkre áll egy Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, egy különleges bevetési egységgel, amely képes bárhol és bármikor lecsapni a kábítószer-kereskedőkre”.
Le is fog csapni, mert a kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs irgalom, zéró a tolerancia – mondta a kormánybiztos, hozzátéve: „fel fogjuk számolni a kábítószer-kereskedelmet Magyarországon”.
Kijelentette: a drogkereskedelmet nem visszaszorítani kell, hanem felszámolni.
„A kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs pardon, zéró tolerancia van”
– nyomatékosította.
Indul a hajtóvadászat!
Rétvári Bence jelezte:
„Azért koncentráljuk az erőinket, hogy a kábítószer-bűnözés régi formái mellett az új formák ellen is hatékonyan fel tudjunk lépni”.
Az államtitkár közölte, hogy már létrejött
- egy 150 fős drogrendőrség
- és mellettük egy 60 fős bevetési egység.
„Itt ma megbeszéltük, hogy a törvény szigorával sújtunk le a drogkereskedőkre, és indul a hajtóvadászat!”
– zárta mondandóját Rétvári Bence.
Fotó: Facebook/Horváth Laci
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
A bejegyzés forrása: heves24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!